Rendszeres szentségimádás Nagykovácsiban

Kedves Testvérek!

A 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szellemiségének jegyében, hétről hétre minden szerdán és csütörtökön egész napos (8:00-21:00) szentségimádást tartunk a Nagykovácsi Templom Kápolnájában.

"Jöjjetek hozzám mind, akik fáradtak vagytok és terhet hordoztok, és én felüdítelek titeket...és nyugalmat találtok lelketeknek." (Mt 11, 28-29.)

Aki szívesen részt venne a rendszeres imádságban valamelyik napon egy konkrét órában, kérjük, jelentkezzen!

Ezzel vállalja, hogy az általa választott napon és órában hétről-hétre részt vesz a szentségimádáson, illetve gondoskodik róla, hogy ebben az időben mindig legyen valaki az Oltáriszentséggel a Kápolnában.

Jövőbeli célunk, hogy a hét minden napján legyen Szentségimádás, akár az éjszakákat is beleértve.

Kevés helyen tudták ezt megvalósítani, pedig nagyon sok kegyelmi hatása lenne családjainkra, személyes életünkre nézve. Hetente egy óra kettesben az Oltáriszentséggel nagy változásokat indíthat el a lelkünkben, és egy folyamatos teherletételként működhetne. Imádkozzunk azért, hogy a Szűzanya dolgozzon a lelkekben, hogy ez megvalósulhasson, lehessünk elegen.