Szerelmi 7próba

Kedves Szerelmes pár!

A húsvét és a nagyböjt rámutat a megújulásra, és lehetőséget ad dolgaink leporolására. Arra hívunk most benneteket, hogy édes kettesben, színes, kapcsolat-melengető feladatokban idézzétek fel közös szép emlékeiteket, a hétköznapok egyhangúságát egymásnak ajándékozott idővel színesítsétek, s új életre keljen szerelmetek.

Hogy ebben segítségetekre legyünk, 7 próba elé állítunk benneteket.
Összesen 7 feladatot kell majd Húsvétig teljesítenetek ahhoz, hogy hivatalosan is „Hétpróbás házaspárrá” váljatok, s részt vehessetek a meglepetés ajándékok kisorsolásán az áprilisi Házaspáros estén.

A játékra jelentkezni a 7proba@nagykovacsiplebania.hu email címen tudtok az első próba teljesítésével: elmentek kettesben egy randevúra, melyen készítetek egy képet, és - ha nincs ellenetekre, a képpel együtt - jelzitek nekünk emailen, hogy túl vagytok az első próbán.
Ezután küldjük a következőt, egyszerre mindig csak egyet. A kihívások egy része otthon megoldható, másik része egy-egy általatok választott helyen lesz.

A játék során természetesen bizalmasan kezeljük a személyes jellegű információkat.

Kérésünk, hogy a feladatokról az élménytúra végéig ne beszéljetek másoknak, hiszen részben éppen attól kalandos ez a program, hogy a soron következő próba mindig meglepetés.

Kívánjuk, hogy a hétköznapok forgatagában a feladatok teljesítése során gazdagodjatok közös élményekkel, s újra és újra rácsodálkozzatok,
milyen jó, hogy vagytok egymásnak…

a Szerelmi 7próba szervezői

A házasság Isten csodálatos ajándéka és gondoskodása az ember számára,
amelyben a felek megtapasztalhatják a feltétel nélküli szeretet, a hűség és az őszinte megbocsátás értékét egy nekik rendelt, de nem tökéletes társon keresztül.