Elmélkedés a Szűzanya 2016. október 25-i üzenetéről

Engedjétek meg Istennek, hogy belépjen a szívetekbe!

A Szűzanya 2016. október 25-i üzenete

"Drága gyermekek! Ma hívlak benneteket: imádkozzatok a békéért! Hagyjátok el az önzést és éljetek üzeneteim szerint, amelyeket adok nektek. Nélkülük nem tudjátok megváltoztatni az életeteket. Imádságban élve békétek lesz. Békében élve szükségét érzitek majd annak, hogy tanúságot tegyetek, mert felfedezitek Istent, akit most távolinak éreztek. Ezért gyermekeim, imádkozzatok, imádkozzatok, imádkozzatok, és engedjétek meg Istennek, hogy belépjen a szívetekbe. Térjetek vissza a böjthöz és a gyónáshoz, hogy legyőzhessétek a rosszat magatokban és körülöttetek. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra."


A Szűzanya üzeneteit olvasva és róla elmélkedve az a benyomásunk, visszatér jelenéseinek kezdetéhez. Ezt az üzenetét azzal a hívással kezdi, amelyet jelenéseinek harmadik napján mondott, 1981. június 26-án: „Béke, béke legyen Isten és az emberek között és az emberek körében.”

             Jézus első búcsúbeszédében, amelyet János evangéliumában találunk, Jézus tanítványaihoz szól, és azokhoz, akik majd tanítványai lesznek a világ végéig: „Békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek. De nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék szívetek, és ne féljen” (Jn 14, 27). Az emberi történelemnek nincs olyan időszaka, amikor valahol ne lett volna háború földünkön. Ma sincs béke. A világban háború van. Mindenki háborút folytat mindenki ellen. Jézus tanítványai ebben és ilyen világban élnek. Úgy tűnhet számunkra, mintha Isten visszavonult volna ebből a mi világunkból. Mintha elhallgatott volna. A gyenge emberi értelem azt kérdezi: mitől váltottál meg bennünket Jézus? Mintha nem látnánk ebben a világban ennek a megváltásnak a gyümölcseit, mert békétlenség, háború és félelem uralkodik. De a háború, a gyűlölet és a gyilkosság világába nem tartoznak azok, akik Jézuséi. Ez azok világa, akik nem az Ő Lelke szerint élnek.

            Jézus szeretné tanítványai szívébe árasztani erejét és biztonságát, hogy ne érezzék magukat egyedül és elveszettnek, amikor majd eljön a kísértés és a nyomorúság ideje. Isten sohasem hagyja el tanítványait, népét és egyházát. Isten a mi engedélyünket szeretné, hogy hozzánk jöhessen. Szüntelenül ott áll szívünk ajtaja előtt és maga mondja nekünk: „Íme, az ajtóban állok és zörgetek. Ha valaki meghallja szavamat, és ajtót nyit, bemegyek hozzá, vele étkezem, ő meg velem.” (Jel 3, 20). Jézus azt szeretné, hogy szabadon jöjjünk hozzá. Ő nem kényszerít, hanem felkínálja és önmagát ajándékozza annak, aki Őt keresi.

            Imádságban élve, békétek lesz… A Szűzanya nem üres szavakat mond, mert a békéhez vezető utat Ő maga is megjárta. Nincs könnyebb és szélesebb út az imánál. Hallgassunk a Szűzanya hívására, hogy megtapasztalhassuk ígéreteinek beteljesedését életünkben.
 
Imádság
Boldogságos Szűz Mária, Hozzád fordulok, aki fáradhatatlanul jössz, egyszerű és kérő szavakkal szólsz hozzánk. A szavaid egyszerűségében életbölcsességet fedezek fel. Te, aki egészen Istené vagy, kegyelemmel teljes, közbenjárásoddal ébreszd fel szívünket, hogy vágyakozzunk arra, ami örök, arra, ami Istené. Béke Királynője, ajándékozd nekünk szíved békéjét. Te is kísértéseket éltél át, de megőrizted a békét, amelyet egyedül Isten ad. Könyörögd ki számunkra az Isten útján való állhatatosságot akkor is, amikor keresztet és nehézségeket kapunk. Könyörögd ki számunkra az ima és az állhatatosság ajándékát. Különösen is neked ajánlom azokat, akiknek szívében háború van és gyűlöletet hordoznak. Könyörögd ki számukra a világosságot és Isten kegyelmét, hogy megtapasztalhassák az igazi béke forrását és az élet teljességét, amely Isten ajándéka. Ámen.

M. M
fordította: Sarnyai Andrea