Hirdetések 2014 október 26.

  • Hálát adunk az új segédpüspökért, Snell György atyáért, aki a Budapesti Szent István Bazilika Társszékesegyház plébánosa. Püspöki szentelése december 6-án ½ 11-kor lesz a Szent István Bazilikában. Püspöki jelmondata: „Ti adjatok neki enni.”
  • Továbbra is imádkozunk a Szentmisékben az üldözöttekért.
  • A hét ünnepei:
    • kedd: Szent Simon és Szent Tádé apostolok
    • péntek: Boldog Romzsa Tódor püspök vértanú
    • szombat: Mindenszentek ünnepe. Kötelező ünnep
  • Katekumenatus kezdődik felnőttek számára hétfőnként este 8 órától, a keresztségre, elsőáldozásra és bérmálásra készülőknek. Az érdeklődők jelentkezését szeretettel várjuk.
  • November 8-án, szombaton este a 7 órás szentmise után előadás lesz Életünk útján címmel, közös elmélkedés a Camino-ról. Az előadók Perczel Forintos Dóra és Perczel András.
  • Folyamatosan vetítik az Uránia filmszínházban a „Diadal” című filment.
  • Szeretettel ajánljuk a Testvérek figyelmébe a plébániai honlapot (http://nagykovacsiplebania.hu), melyen olvashatók a hirdetések, miserend. Kérjük, hogy minél többen regisztráljanak a honlap hírlevelére.