Hirdetések 2016 február 14.

  • A hét ünnepei:
    • péntek: a szervita rend hét szent alapítója
  • Ma nagyböjt 1. vasárnapja van, Szentmise után hamvazást tartunk.
  • A februári Mária Rádió Magazin átvehető a Sekrestyében.
  • Nagyböjt péntekjein megtartjuk a régi hagyományt – húsételt nem eszünk.
  • A betegek világnapja alkalmából 14-én, a mai vasárnap délután 3 órakor is lesz szentmise, melyet a betegekért mondunk. A szentmisében lehetőség lesz a betegek szentségének felvételére, melyben a műtét előtt állók, a súlyos betegek és a 60 évnél idősebbek részesülhetnek. A Szentléke lelket-testet gyógyító kegyelmének fogadására imádságos lelkülettel kell készülnünk.
  • Vízkereszttől kezdődött a lakásszentelés. Szeretettel meglátogatom a családokat, hogy együtt imádkozva megszenteljük otthonaikat.
  • Még lehet jelentkezni a március 28-án – húsvét hétfőn – induló međugorjei zarándoklatra. Részletek a hirdetőtáblán láthatók.
  • Ebben az esztendőben ünnepeljük templomszentelésünk 270. évfordulóját. Most a mi feladatunk, hogy felkészülhessünk a 275-ös jubileumi évre, és felújítsuk templomunkat. Köszönjük az elődöknek hogy felépítették, és most kérjük a testvérek segítségét. Ezen kívül szeretnénk befejezni a plébániai tetőtér munkáit. Hálásan köszönjük az elmúlt esztendőben az Önkormányzat 2 milliós támogatását – a tetőtéri munkákra használtuk fel – és kérjük továbbra is a testvérek segítségét.
  • Folytatódik a katekumenátus hétfőnként, este 8 órakor a Hittanteremben. Az érdeklődőket szeretettel várjuk.

  • Aki bankon keresztül szeretne egyházi hozzájárulást fizetni vagy adományt juttatni a Plébániának, az a következő bankszámlára utalhatja:

Nagykovácsi RK Plébánia
Pilisvörösvár és Vidéke Takarékszövetkezet
65700086-10115442