Hirdetések 2016 július 10.

  • A hét ünnepei:
    • hétfő: Szent Benedek apát, Európa védőszentje
    • szerda: Szent Henrik
    • csütörtök: Lellisi Szent Kamill áldozópap
    • péntek: Szent Bonaventura püspök és egyháztanító
    • szombat: Kármel-hegyi Boldogasszony
  • Ma évközi 15. vasárnap van.
  • Köszönjük a múlt vasárnapi Szentatya szándékaira az un. Péter-fillér gyűjtést.
  • Templomunk nyári miserendje: vasárnaponként délelőtt 10, és este 7 órakor van szentmise.
  • Július 11-én, hétfőn lesz Szent Benedek apát, Európa fővédőszentjének ünnepe. Ezen a napon imádkozzunk együtt a Világ Békéjéért. Este a Margit kőrúti Ferences templomban 18 órától imaóra lesz, 19 órakor szentmise a világ békéért. Mindenkit szeretettel várnak.
  • Templomunkban este mi is imádkozunk Európáért, Szent Benedek közbenjárását kérve. Este 9 órakor szentmise, és utána közös imádság lesz.
  • Ebben az esztendőben ünnepeljük templomszentelésünk 270. évfordulóját. Most a mi feladatunk, hogy felkészülhessünk a 275-ös jubileumi évre, és felújítsuk templomunkat. Köszönjük az elődöknek hogy felépítették, és most kérjük a testvérek segítségét. Ezen kívül szeretnénk befejezni a plébániai tetőtér munkáit.

  • Aki bankon keresztül szeretne egyházi hozzájárulást fizetni vagy adományt juttatni a Plébániának, az a következő bankszámlára utalhatja:

Nagykovácsi RK Plébánia
Pilisvörösvár és Vidéke Takarékszövetkezet
65700086-10115442