Hirdetések 2016 július 3.

  • A hét ünnepei:
    • hétfő: Portugáliai Szent Erzsébet
    • kedd: Zaccaria Szent Antal Mária áldozópap
    • szerda: Goretti Szent Mária szűz és vértanú
    • szombat: Szent Zhao Rong Ágoston áldozópap és társai kínai vértanúk
  • Ma évközi 14. vasárnap van.
  • A mai vasárnap a Szentatya szándékaira un. Péter-fillér gyűjtés lesz. Köszönjük az adományokat.
  • Ma első vasárnapi karitász-gyűjtést tartunk a kijáratnál, hálás köszönetünk minden adakozónak.
  • A múlt vasárnaptól elkezdődött a nyári miserend: vasárnaponként délelőtt 10, és este 7 órakor lesz szentmise.
  • Július 11-én, hétfőn lesz Szent Benedek apát, Európa fővédőszentjének ünnepe. Ezen a napon imádkozzunk együtt a Világ Békéjéért. Este a Margit kőrúti Ferences templomban 18 órától imaóra lesz, 19 órakor szentmise a világ békéért. Mindenkit szeretettel várnak.
  • Ebben az esztendőben ünnepeljük templomszentelésünk 270. évfordulóját. Most a mi feladatunk, hogy felkészülhessünk a 275-ös jubileumi évre, és felújítsuk templomunkat. Köszönjük az elődöknek hogy felépítették, és most kérjük a testvérek segítségét. Ezen kívül szeretnénk befejezni a plébániai tetőtér munkáit.

  • Aki bankon keresztül szeretne egyházi hozzájárulást fizetni vagy adományt juttatni a Plébániának, az a következő bankszámlára utalhatja:

Nagykovácsi RK Plébánia
Pilisvörösvár és Vidéke Takarékszövetkezet
65700086-10115442