Hirdetések 2016 november 13.

  • A hét ünnepei:
    • kedd: Nagy Szent Albert püspök és egyháztanító
    • szerda: Skóciai Szent Margit
    • csütörtök: Nagy Szent Gertrúd szűz
    • péntek: Szent Péter és Szent Pál bazilikák felszentelése
    • szombat: Árpádházi Szent Erzsébet
  • Ma évközi 33. vasárnap van.
  • Krisztus Király vasárnapjával zárul az Irgalmasság rendkívüli éve, melyet Ferenc Pápa Rómában zár le november 20-án.
  • Egyházmegyénkben bíboros Főpásztorunk 13-án, most vasárnap ½ 11-kor az Esztergomi Bazilikában, Budapesti Szent István Bazilikában 18 órakor Snell György segédpüspök úr, Máriaremetei Bazilikában Eszterházy László kanonok plébános zárja be az Irgalmasság rendkívüli szentévét.
  • Jövő vasárnap – november 20-án – országos gyűjtés lesz a Karitász (Szeret szolgálat) javára.
  • Minden Szentmise után játékgyűjtést szervezünk. Minden jó és használható (nem hiányos) játékot szeretettel fogadunk, melyet a rászorulóknak osztunk szét első advent szombatján, és vasárnapján.
  • Szeretettel várjuk az időseket a november 20-án ½ 4 órára Szent Erzsébet–napi találkozóra a plébániára, és utána szentmisére a templomba.
  • Ebben az esztendőben is indítunk felnőtt katekumenátust azoknak, akik Szentség felvételére készülnek. Jelentkezni lehet a Plébánián vagy a sekrestyében. Tervezett időpontja: hétfő este 8 óra.
  • Csütörtökönként elkezdődődött a bérmálásra készülődők hittanórája, este 7 órai kezdettel.
  • November hónapban minden hétköznap a reggel 7 órai, és vasárnap a ½ 12 órai Szentmisén halottainkért imádkozunk. A szándékokat elhelyezhetik a testvérek a kosárban.
  • A Mária Rádió Magazinja átvehető a Sekrestyében.

  • Aki bankon keresztül szeretne egyházi hozzájárulást fizetni vagy adományt juttatni a Plébániának, az a következő bankszámlára utalhatja:

Nagykovácsi RK Plébánia
Pilisvörösvár és Vidéke Takarékszövetkezet
65700086-10115442