JÁRVÁNYÜGYI INTÉZKEDÉSEK A FŐEGYHÁZMEGYÉBEN

A koronavírus-járvány elsősorban direkt módon cseppfertőzéssel terjed, azaz a legnagyobb veszélyt a megbetegedett, köhögő, tüsszögő ember jelenti. Ezért az elsődleges és legfontosabb megelőző intézkedés, hogy a szentmisén és közösségi alkalmakon a fenti tüneteket nem mutató személyek vegyenek részt.

A ránk bízottakért érzett felelősségtől vezérelve a COVID–19-járvány felerősödése miatt az alábbi rendelkezéseket adjuk ki az országos tisztifőorvos egyetértésével:
A templomokban:
• Továbbra is kérjük, hogy a szentmisén a kézfogást mellőzzék.
• Az áldoztatás a latin rítusban a továbbiakban is kézbe történjen.
• Kérjük a paptestvéreket és minden áldoztatót, hogy a szentmisék előtt és után illetve az áldoztatás megkezdése előtt fertőtlenítsék kezüket, és (áldoztatás) közben viseljenek orrot és szájat eltakaró maszkot.
Gyóntatáskor használjunk maszkot és igyekezzünk a megfelelő távolságot tartani gyóntató és gyónó között.
• Lehetőleg jól szellőző helyiségben vagy szabadtéren gyóntassunk.
• Továbbra is kérjük a szenteltvíztartók kiürítését azok használatának mellőzését.
• A templomok bejáratánál helyezzünk el kézfertőtlenítőt.
Kérjük a híveket, hogy használjanak maszkot és tartsanak egymástól 1,5–2 méter távolságot.
• Továbbra is kérjük, hogy a perselyezés a szentmise végén legyen.
• Amennyiben a hatóság elrendeli a tömegrendezvények betiltását, ez vonatkozhat nagy létszámú egyházi rendezvényekre is.

Vigyázzunk egymásra! Imádkozzunk magunkért, egymásért, a világért!