Plébániai családi tábor

Kedves Testvérek!

Örömmel hirdetjük nektek, hogy bár a járványhelyzet sok mindent megváltoztatott, az Eucharisztikus Kongresszust is egy évvel elhalasztották (2021.szept.5-12.),a plébániai tábort idén is megtartjuk.
Azonban a helyzethez alkalmazkodva kicsit másképp, napközis tábor jellegűen: mindenki otthon alszik, tízórai-ebéd-uzsonna(-vacsora) közösen.
Időpontja: 2020. aug. 20-23. minden nap kb. 9-19 óráig
Helyszíne: Nagykovácsi
Költsége: csak a közös étkezések költsége (kb. 7000 Ft/felnőtt/tábor)

Ez a tábor azt a célt szolgálja, hogy kiszakadva az otthoni, mindennapi forgatagból, az egész család együtt találkozzon Isten szeretetével, miközben imádkozunk, a meghívott előadóktól és egymástól is sokat tanulunk, közösen játszunk, kézműveskedünk, kirándulunk, szülők és gyermekeik együtt és külön is. Az egész családot várjuk!

Kérjük, részvételi szándékotokat jelezzétek 2020. június 30-ig a tabor@nagykovacsiplebania.hu címre írt e-maillel (jelentkezők elérhetősége, létszáma, kora). A jó szervezéshez elengedhetetlen, hogy tudjuk kik és hányan jönnek, ezért mindenképp jelentkezzetek, akkor is, ha csak gondolkodtok rajta!
Szeretettel fogadjuk segítségüket felajánlókat is(programok szervezése, csoportok vezetése, szolgálat,…)!

Kérdés esetén is bátran írjatok a megadott e-mail címre!
Láng Marika, Váczi Gyöngyvér, Vajayné Orsi

 

„JÉZUS életem, erőm, békém!”